Palyaga Kata, okleveles Pilates és jóga oktató vagyok, a Fittpilates Stúdió vezetője.
15 éve még magam sem gondoltam volna, hogy találok egy olyan mozgásformát, melynek gyakorlásával nemcsak saját magam testi-lelki harmóniáját találom meg, hanem a későbbiekben ezt a tudást, élményt képzett oktatóként tovább is adhatom másoknak.
Idegenforgalmi főiskolát végeztem, és ikreim születéséig a szakmámban dolgoztam (utazási irodában majd szállodában). A Pilatessel 2006-ban találkoztam először. Tizenéves koromtól gerincferdüléssel küzdöttem, melyet sajnos elhanyagoltam, így ennek, na meg az ülő munkának köszönhetően egyre gyakoribbá váltak a derék- és hátfájdalmak. Mindenképpen olyan edzésformát kerestem, amely hirtelen mozdulatoktól, ugrálástól mentes, hisz ez csak rontott volna a helyzeten. Akkoriban még nem nagyon lehetett hallani erről a módszerről, nekem sem voltak információim, mi is az a Pilates. Munkahelyem közelében találtam egy kis stúdiót, ahol tartottak ilyen órákat. Ahogy mondani szokták, szerelem volt első látásra. Rendszeres látogatója lettem a helynek és rövid időn belül éreztem a mozgásforma adta testi-lelki javulást.
2009-ben döntöttem úgy, hogy alapjaiban is szeretnék megismerkedni ezzel a módszerrel és megkezdtem tanulmányaimat a Pilates Institute-nál.
A rengeteg gyakorlás és az elméleti, oktatástechnikai anyag elsajátítása meghozta gyümölcsét, 2009 decemberében megszereztem a Pilates Institute diplomáját. Az akkor megszerzett tudást azóta is folyamatosan bővítem, mélyítem különböző tanfolyamok, továbbképzések keretében.
Majd néhány évvel később a Pilates iránti elköteleződés kiegészült a jóga felé fordulással. A jógában elsősorban a relaxáció, meditáció, a csodálatos mantrák szólítottak meg, mely szépen kiegészül, az asanak gyakorlása által, a fizikai test blokkjainak oldásával. Elindultam hát az önismeret, a jóga ösvényén…
Fontosnak tartom a személyes kapcsolat kialakítását a vendégekkel, az odafigyelést minden mozdulatnál, hogy valóban helyesen végezzék a gyakorlatokat, azt az izmot dolgoztassuk, amire szükség van, és elkerüljük az esetleges sérüléseket. Ez pedig csak alacsony létszámnál megvalósítható, így a csoportos órákon is maximum 10 fő vesz részt egyszerre.
Végzettségeim:
2024. március Légzőgyakorlatok a mozgásszervi rehabilitációban – Feövenyessy Akadémia
2024. február Haladó gerinc képzés – Bene Gerincakadémia
2022.október-
december Mozgásneurológia – Bene Gerincakadémia
2022.április Szenzomotoros testtartásjavítás és mozgásfejlesztés gyerekkorban – Feövenyessy Akadémia
2021.szeptember Gerinctréner – Feövenyessy Akadémia
2021. május Funkcionális Fascia Tréning – Feövenyessy Akadémia
2021. január Kineziology-taping/Sporttaping haladó képzés – Balance Akadémia
2020.december SMR a sport- és mozgásszervi rehabilitációban – Balance Akadémia
2020. február –
2022. december Pre- és rehabilitációs tréner – Almássy Mozgásakadémia
2020. január Mobility továbbképzés – Mandala Jógastúdiók
2019. október Kineziology-taping alapképzés – Balance Akadémia
2019. április Fasciology, Tensegrity továbbképzés – Bene Gerincakadémia
2018-2019 Gerincjóga oktató – Mandala Jógastúdiók
2018. szeptember gerincterápia jógával – Bene Máté
2017-2018. 200 RYT-Yogin TTC – jógaoktatói végzettség
2015 Sivananda jóga alaptanfolyam
2015 Gerincterápiás minitanfolyam – Vitai Katalin
2014 Reformer képzés – Modul I. – Stott Pilates
2013 Preventív gerinc és Stretching tréner – IWI
2013 Prenatal workshop – Stott Pilates
2012 Stability cushion workshop – Stott Pilates
2010 Spirals képzés – Pilates Institute
2009 Pilates oktató – Pilates Institute